Bajnai tanévnyitókat látogatott
Esélyegyenlőségről, roma intergrációról és a "ma Magyarországot feszítő" problémákról beszélt mai tanévnyitókon Bajnai Gordon minsizterelnök.
Esélyegyenlőségről, roma intergrációról és a "ma Magyarországot feszítő" problémákról beszélt mai tanévnyitókon Bajnai Gordon minsizterelnök.
A miniszterelnök szerint jövőre az ideinél több pénz jut az egészségügyre, a közbiztonságra és az Út a munkához programra; kevesebb az önkorményzatokbnak. Az MTI információi szerint Bajnai Gordon többek között erről beszélt az MSZP hétfői frakcióülésén.
Elégedett a költségvetési egyeztetések menetével és eredményével Bajnai Gordon. Erről a miniszterelnök az után nyilatkozott újságíróknak, hogy szombat délelőtt megbeszélést folytatott az MSZP-frakció vezetésével a jövő évi büdzséről.
Robert Fico szlovák miniszterelnök kész bárhol és bármikor találkozni magyar partnerével, és kész megvitatni vele bármiféle témát - közölte az MTI tudósítójával Silvia Glendová, a szlovák kormányfő szóvivője pénteken délután.
Nyilvánosságra kell hozni minden olyan vezető tisztségviselő pénzbeli juttatásait, aki állami többségi befolyással működő gazdasági társaságnál tevékenykedik. Az erről szóló határozatot pénteken írta alá Bajnai Gordon miniszterelnök - értesült az MTI.
"Pofátlanságnak" nevezte Bajnai Gordon miniszterelnök az utóbbi hetekben kirobbant végkielégítési ügyeket az RTL Klub híradójának nyilatkozva szerdán.
Bajnai Gordon szerint Magyarország lelki válságban van, a miniszterelnök a Kisebbségekért Díj külhoni magyarságért tagozata kitüntetéseinek csütörtöki budapesti átadóján azt hangsúlyozta, hogy ezért mindennél nagyobb szükség van a biztonságra, amelyhez a hovatartozás erős érzete kell.
Balogh Ibolya, 2006 óta a a Fidesz többségű Fejér Megyei Önkormányzat elnöke, az országos napilapokban szólította fel Bajnai Gordont, a kormány valjon színt, és mondja meg, miért nem hajlandó jóváhagyni a székesfeférvári Szent György kórház 11 milliárdos EU-s kórházfejlesztési pályázatát, miközben a sukorói kaszinóváros ügyében villámgyors döntések születnek. Az önkormányzat panaszt nyújtott be az EU Csalás Elleni Hivatalánál.
A Medián augusztus 7-e és 11-e között készítette el legfrissebb felmérését. Bajnai népszerűsége csökkent, bár azt többen gondolják, hogy kitölti mandátumát. Sólyom László a legnépszerűbb.
A gyilkosságsorozat nem cigány-ügy, egész Magyarország stabilitását érinti - mondta Sólyom László, aki szerint a romák megvédése becsületbeli ügy, az egész társadalomnak szolidaritást kell vállalnia a cigány közösséggel. Az államfő azt követően nyilatkozott, hogy tárgyalt Bajnai Gordon kormányfővel a kislétai romagyilkosságról.
A stabilitásról, a növekedésről és a biztonságról szól a jövő évi költségvetés – jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP-frakció hétfői tematikus ülése után.
Több alkalommal kapott a rendes havi juttatásokon túl összesen 200 ezer forintnak megfelelő juttatást a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium minden egyes tisztviselője 2008-ban és 2009-ben - írta az Origo hírportál pénteken. A bónuszokról az akkori miniszter, Bajnai Gordon döntött.
Elkezdi a jövő évi költségvetésről szóló egyeztetést az MSZP: pénteken az elnökséggel, hétfőn pedig a frakcióval találkozik Bajnai Gordon kormányfő. A kormány azt tervezi, hogy szeptember 8-án, még a parlament őszi ülésszakának kezdete előtt benyújtja az Országgyűlésnek a 2010-es büdzsét.
Intézkedéscsomagot rendelt a rendőri vezetőktől Bajnai Gordon miniszterelnök szerdán – jelentette be Szollár Domokos kormányszóvivő, miután a kormányfő a rendőri vezetőkkel egyeztetett a kislétai gyilkosság és a romagyilkosságokkal kapcsolatos nyomozások állásáról. Kiemelte: a kormány minden segítséget megad a rendőrségnek a nyomozáshoz.
Bajnai Gordon kormányfő elfogadta Ficsor Ádám, a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter lemondását - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. Hozzátette: az utódlásról szeptember elején, az őszi ülésszak elején döntenek majd.
Bajnai Gordon miniszterelnök a szerdai kormányülés utánra magához rendelte a rendőri vezetést a kislétai gyilkosság miatt.
Bajnai Gordon miniszterelnök bizalma továbbra is töretlen Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter iránt - közölte Szollár Domokos kormányszóvivő.
Átadták a Stratégiai Légiszállítási Flotta első C-17-es Globemaster III repülőgépét hétfőn a Veszprém megyei Pápán. Az óriás szállítógép bemutatóján jelen volt Bajnai Gordon miniszterelnök, Claudio Bissogniero, a NATO főtitkárának helyettese és Szekeres Imre honvédelmi miniszter.
Együttműködést ajánlott fel Bajnai Gordon a parlamenti pártoknak abban a levélben, amelyet pénteken juttatott el a frakcióvezetőknek, valamint Dávid Ibolya MDF-elnöknek. A miniszterelnök levelében hangsúlyozta, a rendkívül szigorú költségvetés világos üzenetet jelent majd: "Magyarország nem fordul vissza a válságból kivezető úton".
Szeptember végéig tartó moratóriumban állapodott meg a kormány a bankokkal az egyoldalú szerződésmódosítások ügyében - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök a bankvezetőkkel folytatatott tárgyalás után Budapesten.